Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Köszöntök mindenkit aki erre az oldalra tévedt!

 

Az első kérdés, ami mindenkiben felmerülhet: miért "vidám vámpír"? A két szót külön magyarázom. Kezdem a másodikkal: vámpír. Most mesélhetném, hogy kiskorom óta különösen kedvelem ezt a mitológiai lényt, de ha csak nem kéri valaki, hogy beszéljek erről, nem részletezem. Itt inkább vámpír, mint.....Mint micsoda is? Mi az hogy vámpír? Vérivó szörnyeteg? Vagy csak energia elszívó lény? Milyen tulajdonságai vannak a vámpíroknak? Büszkék, halhatatlanok, erősek, bosszúvágyók, döntéshozók, meghatározók, titokzatosak, szenvedélyesek....és még ki tudja, meddig folytathatnám ezt a listát. De felesleges. Akárki megnéz egy vámpíros filmet, rögtön látja a lényt körüllengő összetett légkört. Hogyan lesz valaki vámpír? Nos, ezt alighanem úgy érthetjük meg, ha megpróbálunk az ő fejével gondolkodniEluralkodik rajtunk pár érzelem, és kivetül a testünkre, átformálja azt. Vámpirizmus=pszichoszomatikus betegség (lelki probléma testi tünetté alakul) . Ugye milyen rettentő erős érzések kellenek ehhez? meghatározóak.....Mi mindannyian vámpírok vagyunk. Gondoljunk bele: mindenki életében, személyiségében van egy meghatározó érzelem. Ami teljesen kihat a gondolkodására, világképére. Ez általában csalódás. Csalódás az életben (akár gyerekként, és ahogy növünk ez egyre gyakrabban előfordul). Mindig csalódunk, mert megpróbáljuk az általunk tapasztalt, látott dolgokat a mi nyelvünkre formálni. De közben a világ formál át minket, mert az megváltoztathatatlan. Megvannak a saját törvényszerűségei, melyeket nem rúghatunk fel. És hiába nem vagyunk tisztában a szabályaival, azok ott vannak. Mikor akaratlanul is, de nem tartjuk be őket, megkapjuk a büntetést. És nem értjük miért. Inkább megpróbálunk kreálni egy általunk elfogadható választ. (ez gyakran nem hamis) Jó lenne ismerni a valódi szabályokat, képzeljük el, mennyi gondtól, fájdalomtól kímélnénk meg magunkat. Sajnos(?) nem születünk úgy, hogy bárki is elmondaná nekünk őket. Miért? Mert a szüleink sem tudják. Ők is élnek a maguk világában, és az ő válaszaikat kapjuk meg, az gondolkodásukat sajátítjuk el. Jönnek az akadályok, és életképtelenek vagyunk. Reménytelenekké válunk. Miért? Mert nem a potenciális sikert látjuk minden fölénk tornyosuló akadályban, hanem megrémülünk annak nagyságától. Sokat kéne küzdenünk, hogy megoldjuk a problémát, de ha ez nem így lenne, értékelnénk a sikert? Kis siker kis öröm, nagy siker nagy öröm. De nagy munka is, míg elérjük. Minél nagyobb a munka, annál jobban tudjuk értékelni.

 

Így látva a dolgokat is elkövethetünk hibákat, találkozhatunk kudarcokkal. Miért? Mert minden kudarccal tapasztalat jár, és minden új tapasztalat segítségével érünk el új sikereket. Gyakran drága a tanulópénz, de mikor boldogok leszünk, ki fog fizetődni. EZ A HELYES ÚT!!! A legnehezebb, a legfájdalmasabb, a legtöbb önmagunkba vetett hitet, rugalmasságot, és bátorságot igénylő út. De a boldogsághoz csak ez vezet. Ezzel úgy gondolom a név első részét (vidám szót) is megmagyaráztam. Így lesz belőlünk egy vidám vámpír. Aki áldozatokat is hoz, de pontosan ismeri a határokat. Bevezetőnek ennyi az én látásmódomból. Igyekszem boldog emberré válni, mert hiszem, hogy csak így van értelme az életnek. És az univerzum lényegében igazságos: ha te jót adsz, jót fogsz visszakapni, bár nem biztos, hogy onnan és attól, akitől várod.

 Legyél egészséges (lelkileg is) mint holtak között a sírásó;)

 

2010. december.05 (mindjárt Mikuláááás):)

találtam egy érdekes oldalt, ahol a vámpírok kialakulását egy "evolúciós csapdának tekintik, miszerint a kevés táplálék miatt az emberek rákaptak a vérre a jégkorszak idején. Először csak állati vérrel táplálkoztak, aztán úgy jártak, mint ahogy a tigris szokott, amelyik rákapott a vérre, az már emberevő maradt. Elfogyott az állatállomány, és a véres csaták végeztével a legyőzött csorda embereit fogyasztották. Volt rá példa, nem kell messzire menni. Kérdés persze az emberfeletti erő, és a halhatatlanság."

a Dögölj meg, Vámpír című könyv is erről szól. Még nem olvastam, de meg kéne szerezni;)

 

2011.03.02.

Végre eljött a tavasz...sajnos csak elméletben, mert esik a hó. Rettentő hosszúra nyúlt ez a tél, de nem szeretnék az időjárásról írni:D mit lehet ilyenkor csinálni? írni....írni....és írni.... inkább, mint tanulni. Kénytelen lettem kiszedni magamból pár sort, aminél úgy érzem, egész jól leírja az utóbbi pár hónapot. Lehet, hogy csak én látom így...Egy valakinek nagyon szeretném megmutatni, de pont neki nem szabad....

 

Újra fel kell építenem a falakat

Üzeneteid maradtak egyedül közös múltunkból,
csupán pár betű, sor legboldogabb napjaimból.
És a fájdalom, mely mindig rám talál,
les rám, bármikor elragadhat, mint a Halál.
A sebekből folyó vér az összes gondolatom átitatja,
Mikor akaratom repedt szívem darabkáit összetartani akarja.
Pár kedves, tépett emlékfoszlánnyal,
de olykor felszakad a már behegedt var.
Ilyenkor felbugyog a vér, és minden képnek színt ad,
a szív vére, melyet felszív az alkonyi nap,
mely megfesti ecsetével ősszel a leveleket,
piros ajkunk, melyet a szerelem dere csípett meg.
Ó, azok az illatos, langyos októberi napok,
mikor gyakran felkerestem egy padot,
ott történt, hogy először megfogtad a kezem,
akkor láttam meg, milyen hatalmas falak vannak bennem.
A távolból, halkan ért el hozzám hangod,
azt mondtad, lehet-e köztünk szerelem, nem tudod.
A falakon átvilágított egy bűvös, kék szempár,
teljesen elöntött a belőlük kitörő érzelemár.
Világossá vált előttem, hogy képes csak Te vagy
az akadályokon átküzdeni magad.
A Belőled sugárzó bú láttán kétségbeestem,
ha most elhagynál nem fájna, reménykedtem.
Persze erre az eshetőségre nem gondoltam,
a fejemben csak Te jártál folyamatosan.
Agyamban kitapostad a gondolatösvényeket,
bármiről volt szó, minden út Hozzád vezetett.
Azon a verőfénybe bújtatott út végén is Te álltál,
a létező legkedvesebb mosollyal engem vártál.
Lágyan ringó habok hátán ködszellemek táncoltak,
a túloldaltól minket elbújtatni akartak.
Az ébredő hideg elől puha ölelésbe vont karod,
nincs még egy hely, ami ilyen biztonságot adott.
Egy újabb falat ledöntöttél, de akartál még egyet,
szándékod előttem felfedte tekinteted.
De ez az akadály erősebb anyagból volt gyúrva,
éreztem, a ledöntése aznap nem ment volna.
Annyira figyeltél rám, hogy nem feszegetted,
ezzel kivívtad legnagyobb tiszteletemet.
Hogy egy újabb próbát tégy, engedtem,
bizonytalanul, ott a stégen.
Lassan lebomlott a fal, megsemmisült,
mikor barátnődként mutattál be, eltűnt.
Mintha egy napsugár öltött volna benned testet,
oly szívmelengető volt megjelenésed.
Azon a novemberi napon, hoztál egy ajándékot,
szívemnek drágábbat nem adhattál volna, egy csókot.
Az utolsó falat is ezzel megsemmisítetted,
tudtam, hogy a szőke herceg többé nem képzelet.
Egy idő után láttam, hogy szemed tengerkékje felett
aggodalmas homlokodon gyűlnek a viharfellegek.
Soha olyan mély bánatba nem estem,
szívem vasmarokként szorította a félelem.
Repültek a sorok, hibáztathatsz, rettentően megijedtem.
De Te nem estél volna kétségbe helyemben?
Mikor eljött e gondterhelt idők vége,
Neked akkor is rettegés sorai kavarogtak elmédbe.
De ezek felnagyított érzelmek voltak,
melyek a veszély elmúltával össze is zsugorodtak.
Azok a szavak abban a helyzetben születtek,
de ahogy az véget ért, az Árnyékvilágba költöztek,
és jaj, démon gyermekei engem is lerántottak,
így jársz, ha hagyod, hogy kétségbe taszítsanak.
Eljött a vihar előtti csend azon az éjszakán,
mikor az ezüst fény ringatózott a Dunán.
Jégbe dermesztette e földöntúli pillanatot,
az idő akkor csak a miénk volt.
Lelkem mélyébe az emlék örökre belekarcolódott,
sosem éltem még annyira, szívverésem vadul dobolt.
Már indultál volna, de olyan nehéz volt elengednem Téged,
Talán már éreztem a lassan közeledő véget.
Bár felemelt volna minket a Hold udvarába,
a gondok soha nem értek volna el a magasba.
A következő estén megláttam a legszörnyűbbet:
egy fal emelt kettőnk közé éket.
Éberálmok közt keserűen hánykolódtam,
mikor hajnalban üzeneted olvastam.
„Mesélnem kell, találkozzunk” ez állt benne,
oly ártatlan volt, mégis lelkem bánat gyötörte tőle.
Élt bennem a remény, hogy azt a falat csak képzeltem,
de mélyen, lelkemben bujkált egy megmagyarázhatatlan sejtelem,
sírtam, de könnyeim elkendőztem,
s Téged vártalak a padon, megtörten.
Szépen felöltöztem, ahogy illik az utolsó útra,
lassan haladt gyászmenetünk a vízpartra,
közben egyre jobban haldoklott egy részem,
végső öleléseddel ölted meg teljesen.
Messzire kerültél tőlem, a falak túloldalára,
hatalmas erővel csapott le rám a magánydémona,
hagytam, hogy elragadjon, csak Te menthettél volna meg,
sikítanom kellett volna, hogy észrevedd,
de csak álltam, s minden erőmmel nyeltem könnyeimet,
mennyire fájt nem mutathattam, így is elég rossz volt Neked.
Elárulta a szemedben ülő könnycsepp,
hogy amit én, azt Te is érezted.
Elmentél, többé nem néztél vissza,
minden boldogságom elvitted karodba.
Hátramaradt egy részem, üresen, kiszipolyozva,
a tapasztalat, az emlékek, és a tanulság lett jutalma.
Az alattam hömpölygő folyó könnyeim mohón itta,
pedig a világ fájdalma (tengerré dagasztja), soha ki nem apasztja.
Párna és zsebkendő voltak társaim a szenvedésben,
egyedül nekik bánatom kiönthettem.
Ismét magam maradtam itt benn,
mindenki mérföldekre került tőlem.
Lábad nyoma itt lesz az idők végezetéig,
Te vagy az első, aki eljutott idáig.
A régi magányból kiszakítottál,
majd ebbe újra visszataszítottál,
megmutattad, hogy jobb is lehet az életem,
azt, hogy létezik a szerelem.
Vajon te is úgy szenvedsz, mint én? Ha igen, nem lehet,
hogy szeretni is annyira szerettél, mint én Téged?
Legközelebb most is Te állsz hozzám,
bár már nem nézel, mint régen, rám.
Kívánok Neked valakit, ki mint én, úgy szeret,
de ilyen több nincs, csak egy létezett.
Te is ezt kívántad nekem, de olyan sincs még egy, mint Te,
számomra Te voltál a tökéletesség jelképe.
Egymás szemében a szerelmesek hibátlan istenek,
s a szerelem halhatatlansággal áldja meg őket.
Isteni színjáték, nem más ez,
Ha vége van, a Pokol bugyra bekebelez.
A Föld kitaszít, Alvilággá változik,
mert te többé nem vagy mellettem, itt.
Magamat ismét be kell falaznom,
hogy valaki ismét kiszabadíthasson.
De egy kiskaput meghagyok Neked,
ha szíved felém visszavezet.
Más nem kell nekem, csak Te,
a fájdalom egy bilincsbe zár örökre.

 

 

 

 

kell

2011.05.19

 

innen onnan elkapott vicces szövegek:D

2010.11.27

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Hozzászólások: 0

éjszaka (szösszenet)

2010.06.22

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Hozzászólások: 1

Őrizd meg az emlékem!

2010.06.05

Kicsit  depis korszakomból......

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: verseim | Hozzászólások: 3

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

2010.04.04

Albínó nyulak forradalma

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Hozzászólások: 0